Pokolcica

Légy ragyogó ⭐

Megváltoztál

Újabban azon gondolkodtam, hogy miért változunk meg akár egyik napról a másikra illetve miért több a flegma, bunkó ember, akik elfordulnak minden nemű kedvességtől. Nem mondom biztosra, hogy ez az oka, amiről most beszélni fogok, de igazából csak erre tudom rákenni.

Tudom, hogy nem kell észkombájnak lenni, ahozz, hogy rájöjek arra, hogy, akik megváltoztatnak minket, azok környezetünkben lévő emberek. Most nem a barátokról van szó akik többségben felfelé húznak, hanem arról az aljas kis izéről, akinek megint nagyobb a szája, mint a farka. Jó ez most valószínűleg erős volt, de az dobja rám az első követ, aki soha nem mond rosszat arról, aki egyfojtában belerug. Mindenkiben van kedvesség. Mindenkiben van jóság. Én ebben hiszek, lehet butaság, de hit szerintem az, hogy hiszel valamiben, ami túlnő rajtad. Az a baj, hogy, akiben jóság van, azt nagyon a padlóra lehet küldeni pusztán azzal a gondolattal, hogy ő jó ember, de azért belerugnak, átverik, megbántják. Részben ez az oka, mert nem látja értelmét annak, hogy kedves legyen. Másrészt viszont, akit meg nem bántanak, az meg azt látja, hogy mást bántanak ezért. Önvédelemként pedig jön az az említett flegma, bunkó viselkedés. A harmadik opció, hogy mindenki számíthat rád, de sose kapod vissza ugyan azt. Megölnek. Megölik azt az éned, aki hisz, remél, és bízik abban, hogy hozzájárul a világ változásához. Észre sem veszed, de fokozatosan kiölik belőled azt jóságot, ami sugárzóvá és gyönyörűvé tesz. Aztán jönnek olyanokkal, hogy „megváltoztál”.

Ami azt illeti, szerintem nem kioltani kell azt a kis halvány fényt az emberekben, hanem táplálni. Végülis emberek vagyunk, arra vagyunk teremtve, hogy segítsünk egymáson. Ha fejedhez vágja bárki is, hogy megváltoztál, nyugodtan mond neki, hogy a te hibád. Mert miatta lettél olyan amilyen. Pedig nem kéne átformálni a egymást, mert változunk így is eleget. Ráadásként, én még hiszem, hogy a kedves emberek hajtják a világot. Még ha nincs is így.

Megváltoztál

Újabban azon gondolkodtam, hogy miért változunk meg akár egyik napról a másikra illetve miért több a flegma, bunkó ember, akik elfordulnak minden nemű kedvességtől. Nem mondom biztosra, hogy ez az oka, amiről most beszélni fogok, de igazából csak erre tudom rákenni.

Tudom, hogy nem kell észkombájnak lenni, ahozz, hogy rájöjek arra, hogy, akik megváltoztatnak minket, azok környezetünkben lévő emberek. Most nem a barátokról van szó akik többségben felfelé húznak, hanem arról az aljas kis izéről, akinek megint nagyobb a szája, mint a farka. Jó ez most valószínűleg erős volt, de az dobja rám az első követ, aki soha nem mond rosszat arról, aki egyfojtában belerug. Mindenkiben van kedvesség. Mindenkiben van jóság. Én ebben hiszek, lehet butaság, de hit szerintem az, hogy hiszel valamiben, ami túlnő rajtad. Az a baj, hogy, akiben jóság van, azt nagyon a padlóra lehet küldeni pusztán azzal a gondolattal, hogy ő jó ember, de azért belerugnak, átverik, megbántják. Részben ez az oka, mert nem látja értelmét annak, hogy kedves legyen. Másrészt viszont, akit meg nem bántanak, az meg azt látja, hogy mást bántanak ezért. Önvédelemként pedig jön az az említett flegma, bunkó viselkedés. A harmadik opció, hogy mindenki számíthat rád, de sose kapod vissza ugyan azt. Megölnek. Megölik azt az éned, aki hisz, remél, és bízik abban, hogy hozzájárul a világ változásához. Észre sem veszed, de fokozatosan kiölik belőled azt jóságot, ami sugárzóvá és gyönyörűvé tesz. Aztán jönnek olyanokkal, hogy „megváltoztál”.

Ami azt illeti, szerintem nem kioltani kell azt a kis halvány fényt az emberekben, hanem táplálni. Végülis emberek vagyunk, arra vagyunk teremtve, hogy segítsünk egymáson. Ha fejedhez vágja bárki is, hogy megváltoztál, nyugodtan mond neki, hogy a te hibád. Mert miatta lettél olyan amilyen. Pedig nem kéne átformálni a egymást, mert változunk így is eleget. Ráadásként, én még hiszem, hogy a kedves emberek hajtják a világot. Még ha nincs is így.

Hang vagy

Hang vagy megérteni, hogy te csak egy hang vagy a világban. Nem több csak egy hang, de félsz megérteni ezt. Azt hiszed valami nagy szereped van, pedig nincs. Igaz, a dal nem teljes nélküled, de te akkor is csak egy hang vagy. Nem gondolhatod azt, hogy te vagy A hang, mert nem vagy az. Sose leszel az senki szemében, csakis azért, mert félsz.

Nem vagyok hang. Én nem félek. Nem félek egyedül lenni, és nem félek valakivel lenni sem. Nem vagyok hang kimondani, amit gondolok. Kinyitom a szám és, ha az igazság kegyetlen is, akkor is ki fogom mondani. Ez vagyok én, ez tesz egem a sok hang közül az egyik legegyedibbé. Nem akarok tömeg lenni, egyedi akarok lenni. Merek élni, önmagam lenni. Mondjuk ezt  nemmindenki mellet, de vannak dolgok, amiket szívből tudok csinálni.Merek szeretni, utálni magában érezni. Igaz tanulok még a pillanatnak élni, de már jó úton vagyok. Persze én is félek. Félek, hogy megbántanak. Félek beszélgetni a fiúkkal, részben, mert megbánthatnak részben mert ellökhetnek maguktól. Igazából el sem tudom dönteni, hogy melyiktől félek jobban. Ez az én hangom. Tündöklő és mégis komor. Igyekszem kiköszöbölni a félelmeket, de ehhez idő kell. Probálkozni, kepesztetni, a jóra koncentrálni. A jóra koncentrálni ma, holnap és addig, amíg egyáltalán nem fogok félni. Bátorkodok, nyitogatom a szárnyam, és beszélgetek valakivel, és pusztuljak meg már most nem annyira félek, mint az elején. Egy dolog biztos, hogy keresem a hangom a lépésenként közeledem felé. Nem félek szembenézni a jövőmmel és nem félek elengedni a múltam. Nem vagyok hang a szívemre hallgatni, ezért nem vagyok hang.Viszonoztam az elmúlás csókját, ezuttal hajlandó voltam rá. A szívem most újra és a szokottnál hamarabb otthonra talált.

Mindenki hang valamihez. De ez az életünk. Megbántunk, megbántanak, ellökünk és ellöknek.Ez az életünk dala. Csak egy hang, de az a teljes egészében a sajátunk. Szóval bármihez is vagy hang, egy dologhoz ne legyél az, merj érezni és kimondani, ami a szíveden van.

 

Ha visszagondolok az elmúlt napokra, akkor észreveszem, hogy már nem érzek irántad semmit. Lehet, hogy mostmár csak azért vagyok bánatos, mert tudom, hogy elengedtelek.

Az életem egy pillanata

Éreztem. Legbelül tudtam, hogy valami megváltozott, csak azt nem tudtam mi. Azt hittem most rendben vagyunk, de nálad sántitott a dolog. Tudtam, te is tudtad és mindenki más is tudta, hogy nem leszünk együtt örökre. Te ma szakítottál, és nem a legtiszteségesebb módon,de én sem tudtam volna a szemedbe mondani, látni, ahogy egy világ darabjaira hullik. Aztán kapsz egy pofont a végtelennek tünő időtől.

Sírtam, nagyon, és kerestelek is, mégsem azért, mert nem akartam tiszteletben tartani, vagy manipulálni akartalak, hanem azért, mert nem akarok az ellenséged lenni. Azt szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen. Amikor barátok voltunk, és csak egyszerüen élveztük a hosszú beszélgetéseket. Szimplán boldoggá tetük egymást, ahogy két barát tudja egymást. Így is lehetünk boldogok. Te most azt hiszed haragszom rád, pedig ez nincs így. Én is ugyan úgy megijedtem,mint a hallomások alapján te. Amikor azt mondom együtt akkor csak arra az időre gondoltam, amíg járunk, hanem minden napra. Az, hogy nem vagyunk „együtt” az még nem jelenti azt nem vagyunk együtt. Tudom, hogy számíthatok rád, és remélem hamarosan tisztázzuk, hogy igenis barátok vagyunk és te számíthatsz rám, bármi is történt. Azt, ami köztünk volt sikerült úgy felfognom, mint egy almáspitét. Egy nagyon jó almáspitét, ami teljesen elfogyott. Viszont az, hogy elfogyott nem azt jelenti, hogy nem volt jó. Igenis, nagyon jó volt csak most elfogyott. Süthetünk új pitét, ugyan arról a fáról. Nem lesz ugyan az, de ugyan olyan finom lesz. Főleg, ha tényleg féltél attól, hogy elveszítesz. Még arra jutottam, hogy nem leszek szomorú. Pedig valahol fáj, csak arra jöttem még rá, hogy nem éri meg, és ez nem miattad van. Az életünk nagyon apró pillanatokból áll össze, és ha ez az időszak volt egy pillanat, akkor az a szomorú, ha több pillanatot töltök szomorúan. Lehet, hogy azok a pillanatok másra is elmehetnének. Szórakozásra, barátokra, vagy önsajnálat helyet megbeszélhetjük és lehet, hogy a következő pillanatban is együtt leszünk csak, mint barátok, de ugyan úgy boldogan. Egyetlen egy percet sem bántam meg. Egyetlen egyet sem, mert tudom, hogy az, amink volt az szívből jött. Ennyi idősen szebb példát nem tudtál volna mutatni az igazi szerelemre. Mert szerettél, ahogy tudtál, és talán most is szeretsz, mint egy barátot vagy, mint egy embert.

Azért szeretném megköszönni, ami volt és ami lesz egy emlék leszel. Egy gyönyörű emlék, ami remélek az idő múlásával nem lesz fakobb, csak szebb. Szavakban ez nehéz, és igazából szeretném, ha ez egy személyes kör lenne, de tényleg mindent köszönök. Azt is, hogy szóltál nekem és nem játszottál, hogy megtiszteltél vele. Melleted, biztonságban éreztem magam, mert tudtam, hogy szólsz, ha gáz van és akár önmagadtól is megvédesz.

Kérlek

"És kérlek ne add fel, ha nehézzé válik szeretni engem."

A szerető szív

Egyszer minden olyan elvarázsoló máskor meg olyan kiábránditó. Egy sértő tett, egy bántó szó és szerető szív megtörik és félni kezd. Fél, hogy veszít, elveszít. Nem azért fél, mert nem akar egyedül lenni, hanem, mert valahol tudja, a legnagyobb gyógyirt számára az jelenti, aki sebet okozta.

A szerető szív könnyen megsebezheted és kétségekbe juttathatod.  Csak boldogságra vágyik, és oda megy ahol ezt megkapja. Csak a boldogság is megtörik néha. Az ész kezd irányítani, amíg a szív kábult az érzestől. Az ész jót akar, tudja szív csak van az a döntés, amit a szív jobban meghoz. Utat keres, uta a megváltás vagy a halál felé.  A szerető szívet könnyen megismerheted, hogyha választania kell a „te” és „én” nevezetű út között, úgyanis a szerető szívnek fontosabb a „te” mint az „én”. Annyira tiszta, bünbánó,ártatlan. Szavak kevesek megfogalmazni azt, amit adni tud és, amit vár cserébe. A szerető szív örül,ha adhat, bármit is. Ha van egy ilyen érzékeny és hatalmas dolog a hatalmunkban, nem szabad összetörni, annál többet ér. A szerető szív úgyse végez félmunkát, ha szeret abba mindenét beleadja, és csak annyit kér, hogy te is tedd ugyan azt. Olyan ez mint egy tánc, amit egyedül kezdesz, de társat találsz közben és együtt. Gyönyörű, amikor két szerető szív  egymásra talál és együtt táncol egy kicsit. Talán azért, mert mindkettő azt nyújtja, amit most adni tud, és nem azt, amit tudna vagy tudott volna. Csapatott alkotnak, főként azért, mert ha az egyik szív ma csak 20%-ot tud nyújtani akkor a másik hozza a hozzá hiányzó 80%-ot, és ez oda- vissza müködik.

A szerető szív egyszerűen ilyen, azt adja, amit tud. Hátat fordít mindennek, hogy még egy kicsit égjen egy lázban, amit se megakadályozni, se elmúlasztani nem tud. Kár, hogy sokan nem ismerik a szertő szívet. Lehet nem is hisznek benne, pedig jobb lehetne az élet. Csak boldogabb. A mindennapi rutin mellet, és elkövetett hiba mellet jó tudni, hogy szerető szív mindig megbocsájt.

2018.03.30.

-KK-

Szerelmemnek

Sosem, akartalak bántani. Mégis minden alkalommal, amikor beszélünk ez történk. Mindig sírás a vége. Kicsit elgondolkodtató, hogyha ez a szerelem, miért vágynak rá annyian. Annyira szeretnék segíteni, de nem tudok. Egyszerűen nem mondasz semmit. Tudom, hogy nincs rendben valami veled és elkap az a fullasztó érzés. Mintha valaki fojtogatna. Szerelmem, őszintén mondom, hogy inkább megfulladnék, azért, hogy mosolyogni lássalak. Semmi, de semmi nem fontosabb a te boldogságodnál. Nem tudok, de értsd meg kérlek, hogy nagyon szeretnék segíteni neked, nem akarlak elveszíteni. Átvennék mindent, ami aggaszt, zavar, bármit, amitől félsz. De kérlek ne lökj el magadtól, vagy, ha az tenne boldoggá, hogy szabad lehetsz, akkor menj. Menj minnél hamarabb, és minél messzebb, vissza se gyere, de kérlek tegyél meg mindent azért a görbe mosolyért. Azért az apró csillógásért a szemedben, amit hétköznap csak örömnek nevezünk. Én nem mondom, hogy készen állok bármire, de elviselek a kedvedért bármit. Annyira szeretnélek csak egy kicsit is boldognak látni újra. Bármibe kerüljön is, mostmár lépned kellene. Lehet most magam ellen szólók, de számomra ez nem rólam szól. Te is tudod, ha kellek úgyis itt leszek, mindig itt vagyok.

2018.04.18.

-KK-

Nem vagyok gazdag mégis megvan mindenem, amit egy ember szeretne az életébe.

Mindnyájunkra

 

Tudhatjuk milyen érzés, amikor valamit nagyot jól megcsinálunk. Ilyenkor érezzük magunkat a legjobban, amikor visszajelzést kapunk arról, amit jól csináltunk. Büszkének, és egy kicsit boldogabbnak érezzük magunkat. Mégis felmerült a kérdés bennem, „És mi van azokkal a dolgokkal, amiket elrontottunk?”. Éppen ezért szeretném ezt a témát akár csak kicsit is pedzegetni.

Sokkal több mindent rontunk el, mint csinálunk jól. Nem érezzük magunkat elég  jónak. Úgy érezzük isten csapásai vagyunk. Senkinek se kellünk, semmihez sem értünk, mindent rosszul csinálunk. Annyira tovább gondoljuk a dolgokat. Átveszi az élutünket a negativítás és az az érzésünk támad, hogy az élet szar. Pedig az élet szép, nagyon szép, csak nem vesszük észre. Minden rossz, mindenki ellenem van, senkire sincs szükségem, megoldok mindent egyedül. Elmarjuk magunktól a fontos embereket, akik igazán számítanak.  Annyi okkal csupán, mert egy ideje ránkjár a rúd és rajtuk vezetjük le. Elveszítjük őket, valami a kapcsolatból meghal, és minden eggyes alkalommal, amikor nem érzed magad elég jónak és veszekedést szitasz a másikra,benned is meghal valami. Az, ami halandóvá tesz, valami ami ezt a kis átmeneti léttet, amíg a Földön vagyunk olyan varázslatossá teszi. Minden elrontott dologgal amit, valaha tehettél két lépést hátra, és minden jó dologgal egyel előre léptél. Csak az, ami egyszer elveszett már soha többet nem kapod vissza.

Gondold úgy, hogy a hibáiddal közelebb kerültél valamihez. Valami nagyon jó, vagy rossz végéhez, vagy valami kezdetéhez. Mégegy lépéssel előre. Mindig csak előbbre. Egy lépéssel közelebb a halálhoz, vagy a megváltáshoz. Talán addig jó, amíg így képzelem a világot. Nem hibázunk, minden helyrehozható, minden annyira elvarázsoló.  Én inkább csak azt mondom, hogy emelem poharam, minyájunkra és az összes jól összehozott vagy nagyon elcseszet dolgokra, mert ettől vagyunk érdekesek, és igazán élők.