Pokolcica

Légy ragyogó ⭐

Igen, ribancos dolog volt. Nagyon ribancos. Mégis jó döntést hoztam és a megtestesült kedvességét választottam. Sokkal jobb vele, és ha ezért ribanc vagyok mert keresem a boldogságom, hát legyen.

Akkora ribanc vagyok

Rólunk

Igen, én is tudom, hogy nem vagyunk szokásos tini szerelmes párocska. Mi van abban? Az, hogy nem nyalom ki a segged még nem jelenti azt, hogy nem szeretlek. Az, ha nem irok azt jelenti, hogy nem akarlak zavarni alvás, játék vagy tanulás közben. Nem attól szeretlek, hogy mondom hanem attól, hogy foglalkozom a dolgaiddal. Ha kéred mondani fogom, de szerintem akkor is az a pont az im-re, hogy igenis foglalkozom  veled, támogatlak(igyekszem) és ha lesz valami okom akkor ki is foglak osztani.

Emlékszel néhány hete azt mondtuk "Elég ha szeretjük egymást, mert minden más megoldható"? Én igen. Tartom magam hozzá, és nem egyszerű tényleg nem az.Meg fogjuk szokni egymást. Ez nem egy olyan dolog, ami csak úgy megy. Ezek lehet most hónapok lesznek. Nincsenek közös szokásaink, majd lesznek, ennyi. Én úgy érzem szeretsz, hiszem nem törödnél velem és nem lennél mellettem a fontos dolgokban. Ha tévedek akkor az szar ügy.

Azon is gondoltam, hogy ez az a szeretet, nem is az a szerelem. Szerelmes vagyok, de nem az a rózsaszín köd, inkább  az a szívből jövő szeretet, tisztelet, aggódás, jót akarás. Nem tudom, hogy te is ezt érzed e.

Talán könnyebb lenne, ha úgy viselkednénk, mint régebben. Úgy, mint a barátok, akik úgy mégse barátok. Itt most arra gondolok, hogy szórakoztunk, dumáljunk bármiről, és talán úgy beszélnénk meg mint barátok akkor könnyebben megszokják.  Keressünk egy videóst, egy sorozatot mindegy csak csináljunk valamit közösen. Az lesz a mi közös dolgunk, amit majd megszokunk. Kezdésnek jó, aztán a többi majd jön. Kitaláljuk, megoldjuk.  Szerintem kezdjük elölről lépésről, lépésre.

~PK~

Néha egyszerűen önmagam vagyok, és ezért néha szeretnek, néha meg utálnak. Azokon a napokon jó a kedvem, és örülök neki, hogy érzéseket váltottam ki belőlük. Viszont vannak az olyan napok mint a mai. Ezeken a napokon nem értem miért kellene szeretnie engem másnak ,ha én sem szeretem magam. Aztán eszembe jut, hogy egyedül fogok maradni, és ettől szomorú és magányos leszek.(Mert senki sem marad, valahogy mindenki elmegy.) Az ilyen napokon csak az vigasztal, hogy holnapra elmúlik.

Az új fejezetekre

Őszintén megmondom nektek, hogy az elmúlt időszak több fázisból állt a számomra. Az első és egyben legrövidebb időszak a fájdalom volt. Ez egy hétig tartott, amíg meg nem tudtam, hogy igazából engem valamilyen szinten megcsaltak  és lecseréltek. Szeretném letisztázni, hogy nálam megcsalás az is, ha a gondolat eltéved. Ez egy elég nyálas dolog, de ha azt érzi jobb lenne az élet nélkülem akkor mondja meg aztán kalap, kabát. Ezt követte a harag, mert haragudtam, hogy megtette. Ez néhány hétig tartott, amíg meg nem tudtam, hogy még én vagyok a ribanc. Na, abban az időszakban megkéseltem volna vagy legalább megigazítottam volna rajta ezt azt. Aztán azt vettem észre, hogy nem haragszom rá, nem hibáztatom magam egyszerűen sérti az egom az egész. Ez volt az a fázis, amin azt hittem sosem leszek túl. Talán ennyire sokra még sosem tartottam magam. Hirtelen elkezdtem foglalkozni magammal és a kis egommal, lelkemmel.

Mivel nyár volt nagyon sok buliban megfordultam és rengeteg időt töltöttem barátokkal. Találkoztam pár emberrel, néhányat csiptem, voltak akiket nem.  Páran bepróbálkoztak volt akinek adtam esélyt, de nem  tetszett. Persze volt olyan is, aki esélyt se kapott, mert tudtam milyen és tisztában voltam vele, hogy nekem nem arra van szükségem. Nagyban éltem a 'my time'-momat és be kell vallanom igen bejött. Csak én számítottam, azt csináltam, amit akartam és akkor, amikor akartam. Szabad voltam, és egy ideig jó is volt, de egy idő után kicsit hiányzott valami. Tudtam, hogy mi hiányzik és vágytam is már rá, de igyekeztem talpraesett maradni és egyedül is a boldogságra töreledni.

És most elérkeztünk hozzá. Aki mosolyt csal az arcomra egy üzenettel. Aki az én boldogságomra törekszik, és nem tudom miért, mert nem lenne kötelessége. Nem tartozik felelősséggel értem, mégis vigyázik rám. Ő, aki nem fekszel le aludni anélkül, hogy tudnád milyen napom volt. Ő nyugalmat hoz a lelkembe, és pezsgést az életembe. Aki, elvisel, pedig engem nehéz. Aki kimondja, hogy mit érez vagy gondol. Ő, aki azért haragszik meg rám, mert őt helyeztem magam elé. Nem adta fel, amikor a dolgok nem úgy alakultak ahogy akarta, és akkor sem, amikor bonyolult lett. Barátok voltunk, és féltem. Amikor megtudtam, hogy valahol ő is, tudtam, hogy mellette boldog lehetnék. Mindent megbeszélünk, és biztos lettem benne, hogy ő kell mellém. Rá van szükségem, belé lettem szerelmes. Aláírom, nem volt zökkenőmentes a dolog kezdete, de már nem érdekel mások mit akarnak, mert csak az számít, hogy mi mit szeretnénk. Készen állok tojni másokra és tiszta szívből szeretni őt. Nem tudom meddig tart, majd ez a fejezet, de tudom, hogy jó embert választottam, és azt is, hogy benne megtaláltam azt az embert, aki egyben én is vagyok és aki mindig is hiányzott belőlem.

~PK~

Az új fejezetekre

Őszintén megmondom nektek, hogy az elmúlt időszak több fázisból állt a számomra. Az első és egyben legrövidebb időszak a fájdalom volt. Ez egy hétig tartott, amíg meg nem tudtam, hogy igazából engem valamilyen szinten megcsaltak  és lecseréltek. Szeretném letisztázni, hogy nálam megcsalás az is, ha a gondolat eltéved. Ez egy elég nyálas dolog, de ha azt érzi jobb lenne az élet nélkülem akkor mondja meg aztán kalap, kabát. Ezt követte a harag, mert haragudtam, hogy megtette. Ez néhány hétig tartott, amíg meg nem tudtam, hogy még én vagyok a ribanc. Na, abban az időszakban megkéseltem volna vagy legalább megigazítottam volna rajta ezt azt. Aztán azt vettem észre, hogy nem haragszom rá, nem hibáztatom magam egyszerűen sérti az egom az egész. Ez volt az a fázis, amin azt hittem sosem leszek túl. Talán ennyire sokra még sosem tartottam magam. Hirtelen elkezdtem foglalkozni magammal és a kis egommal, lelkemmel.

Mivel nyár volt nagyon sok buliban megfordultam és rengeteg időt töltöttem barátokkal. Találkoztam pár emberrel, néhányat csiptem, voltak akiket nem.  Páran bepróbálkoztak volt akinek adtam esélyt, de nem  tetszett. Persze volt olyan is, aki esélyt se kapott, mert tudtam milyen és tisztában voltam vele, hogy nekem nem arra van szükségem. Nagyban éltem a "my time"-momat és be kell vallanom igen bejött. Csak én számítottam, azt csináltam, amit akartam és akkor, amikor akartam. Szabad voltam, és egy ideig jó is volt, de egy idő után kicsit hiányzott valami. Tudtam, hogy mi hiányzik és vágytam is már rá, de igyekeztem talpraesett maradni és egyedül is a boldogságra töreledni.

És most elérkeztünk hozzá. Aki mosolyt csal az arcomra egy üzenettel. Aki az én boldogságomra törekszik, és nem tudom miért, mert nem lenne kötelessége. Nem tartozik felelősséggel értem, mégis vigyázik rám. Ő, aki nem fekszel le aludni anélkül, hogy tudnád milyen napom volt. Ő nyugalmat hoz a lelkembe, és pezsgést az életembe. Aki, elvisel, pedig engem nehéz. Aki kimondja, hogy mit érez vagy gondol. Ő, aki azért haragszik meg rám, mert őt helyeztem magam elé. Nem adta fel, amikor a dolgok nem úgy alakultak ahogy akarta, és akkor sem, amikor bonyolult lett. Barátok voltunk, és féltem. Amikor megtudtam, hogy valahol ő is, tudtam, hogy mellette boldog lehetnék. Mindent megbeszélünk, és biztos lettem benne, hogy ő kell mellém. Rá van szükségem, belé lettem szerelmes. Aláírom, nem volt zökkenőmentes a dolog kezdete, de már nem érdekel mások mit akarnak, mert csak az számít, hogy mi mit szeretnénk. Készen állok tojni másokra és tiszta szívből szeretni őt. Nem tudom meddig tart, majd ez a fejezet, de tudom, hogy jó embert választottam, és azt is, hogy benne megtaláltam azt az embert, aki egyben én is vagyok és aki mindig is hiányzott belőlem.

-PK-

Az új fejezetekre

Őszintén megmondom nektek, hogy az elmúlt időszak több fázisból állt a számomra. Az első és egyben legrövidebb időszak a fájdalom volt. Ez egy hétig tartott, amíg meg nem tudtam, hogy igazából engem valamilyen szinten megcsaltak  és lecseréltek. Szeretném letisztázni, hogy nálam megcsalás az is, ha a gondolat eltéved. Ez egy elég nyálas dolog, de ha azt érzi jobb lenne az élet nélkülem akkor mondja meg aztán kalap, kabát. Ezt követte a harag, mert haragudtam, hogy megtette. Ez néhány hétig tartott, amíg meg nem tudtam, hogy még én vagyok a ribanc. Na, abban az időszakban megkéseltem volna vagy legalább megigazítottam volna rajta ezt azt. Aztán azt vettem észre, hogy nem haragszom rá, nem hibáztatom magam egyszerűen sérti az egom az egész. Ez volt az a fázis, amin azt hittem sosem leszek túl. Talán ennyire sokra még sosem tartottam magam. Hirtelen elkezdtem foglalkozni magammal és a kis egommal, lelkemmel.

Mivel nyár volt nagyon sok buliban megfordultam és rengeteg időt töltöttem barátokkal. Találkoztam pár emberrel, néhányat csiptem, voltak akiket nem.  Páran bepróbálkoztak volt akinek adtam esélyt, de nem  tetszett. Persze volt olyan is, aki esélyt se kapott, mert tudtam milyen és tisztában voltam vele, hogy nekem nem arra van szükségem. Nagyban éltem a "my time"-momat és be kell vallanom igen bejött. Csak én számítottam, azt csináltam, amit akartam és akkor, amikor akartam. Szabad voltam, és egy ideig jó is volt, de egy idő után kicsit hiányzott valami. Tudtam, hogy mi hiányzik és vágytam is már rá, de igyekeztem talpraesett maradni és egyedül is a boldogságra töreledni.

És most elérkeztünk hozzá. Aki mosolyt csal az arcomra egy üzenettel. Aki az én boldogságomra törekszik, és nem tudom miért, mert nem lenne kötelessége. Nem tartozik felelősséggel értem, mégis vigyázik rám. Ő, aki nem fekszel le aludni anélkül, hogy tudnád milyen napom volt. Ő nyugalmat hoz a lelkembe, és pezsgést az életembe. Aki, elvisel, pedig engem nehéz. Aki kimondja, hogy mit érez vagy gondol. Ő, aki azért haragszik meg rám, mert őt helyeztem magam elé. Nem adta fel, amikor a dolgok nem úgy alakultak ahogy akarta, és akkor sem, amikor bonyolult lett. Barátok voltunk, és féltem. Amikor megtudtam, hogy valahol ő is, tudtam, hogy mellette boldog lehetnék. Mindent megbeszélünk, és biztos lettem benne, hogy ő kell mellém. Rá van szükségem, belé lettem szerelmes. Aláírom, nem volt zökkenőmentes a dolog kezdete, de már nem érdekel mások mit akarnak, mert csak az számít, hogy mi mit szeretnénk. Készen állok tojni másokra és tiszta szívből szeretni őt. Nem tudom meddig tart, majd ez a fejezet, de tudom, hogy jó embert választottam, és azt is, hogy benne megtaláltam azt az embert, aki egyben én is vagyok és aki mindig is hiányzott belőlem.

-PK-

Életed fénye

Van, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy mit is szeretnénk kezdeni az életünkel. Kiskorunkban annyi ötletünk volt arra, hogy mi lenne számunkra a tökéletes munka, élet, társ. Ahogy idősebbek leszünk rájövünk, hogy a dolgok sokkal nehezebbek, mint akkor gondoltuk.

A tökéletes munkát akkor kaphatod meg, ha áldozatokat hozzol érte és vagy vért izzadsz. Az életed csak te tudod helyrehozni, vagy kontrolálni, de ez sem minden esetben vagy így. Néha valami miatt, ami a környezettünkben történt mondunk dolgokat amiket nem lehet csak ugy visszaszívni. Vannak olyan dolgok, amiket csak ugy megteszünk a természetünkből kifolyólag. Na hát a társ, ezt szerintem senkinek sem kell bemutatnom, hogy mennyire nehéz találni valakit, aki szeret és törödik azzal, akik igazán vagyunk. Én azt mondom jelenleg mégsem ezek miatt vagyok boldog (mert egyik sincs). Persze nekem is van álom munkát és többi, de nem szabad ezekbe a sablonokba kapaszkodnom, mert akkor sose lennék boldog. Elengedtem magam és csak sodrodom az árral. Olyan vagyok, amilyen szeretnék lenni, úgy öltözöm, ahogy én akarok és ettől jobban érzem magam.

Régen mindig megmondták nekem mit csináljak, mit ne és, hogy nekem mi a jó. Kérdezem én, hogy honnan tudnák mások, hogy én mit akarok, de főleg, hogy nekem mi a jó? Kezembe vettem az irányítást és olyan lett az életem , mint a csillagok az égen. Még ha sötétség uralkodik is az életemben okot keresek a boldogságra. Elengedem a sztereotipiákat, arra koncentrálok, hogy én mit szeretnék, hogy én mit látok jónak.

Nem törödtem bele mások véleményébe, hogy mire vagyok képes szerintük és mire nem. Legyöztem őket, mert túlléptem rajtuk. Nem hagytam, hogy ők irányitsák az életem és most ragyogok. Megélem az összes percet,a mit elém gördít az élet, és nem mindenki mondhatja el magáról, hogy mer élni. Ragyogok a boldogságtól, hogy a számomra kártékony emberek eltüntek az életemből. És tudjátok mi van? Ezt csak az én érdemem, mert merek behódolni az érzéseimnek.

Szerintem te is alakitsd ugy az életed, ahogy te szeretnéd, mert más nem fogja ezt elérni helyetted. Egyszerűen légy önmagad, LÉGY RAGYOGÓ!

Megváltoztál

Újabban azon gondolkodtam, hogy miért változunk meg akár egyik napról a másikra illetve miért több a flegma, bunkó ember, akik elfordulnak minden nemű kedvességtől. Nem mondom biztosra, hogy ez az oka, amiről most beszélni fogok, de igazából csak erre tudom rákenni.

Tudom, hogy nem kell észkombájnak lenni, ahozz, hogy rájöjek arra, hogy, akik megváltoztatnak minket, azok környezetünkben lévő emberek. Most nem a barátokról van szó akik többségben felfelé húznak, hanem arról az aljas kis izéről, akinek megint nagyobb a szája, mint a farka. Jó ez most valószínűleg erős volt, de az dobja rám az első követ, aki soha nem mond rosszat arról, aki egyfojtában belerug. Mindenkiben van kedvesség. Mindenkiben van jóság. Én ebben hiszek, lehet butaság, de hit szerintem az, hogy hiszel valamiben, ami túlnő rajtad. Az a baj, hogy, akiben jóság van, azt nagyon a padlóra lehet küldeni pusztán azzal a gondolattal, hogy ő jó ember, de azért belerugnak, átverik, megbántják. Részben ez az oka, mert nem látja értelmét annak, hogy kedves legyen. Másrészt viszont, akit meg nem bántanak, az meg azt látja, hogy mást bántanak ezért. Önvédelemként pedig jön az az említett flegma, bunkó viselkedés. A harmadik opció, hogy mindenki számíthat rád, de sose kapod vissza ugyan azt. Megölnek. Megölik azt az éned, aki hisz, remél, és bízik abban, hogy hozzájárul a világ változásához. Észre sem veszed, de fokozatosan kiölik belőled azt jóságot, ami sugárzóvá és gyönyörűvé tesz. Aztán jönnek olyanokkal, hogy „megváltoztál”.

Ami azt illeti, szerintem nem kioltani kell azt a kis halvány fényt az emberekben, hanem táplálni. Végülis emberek vagyunk, arra vagyunk teremtve, hogy segítsünk egymáson. Ha fejedhez vágja bárki is, hogy megváltoztál, nyugodtan mond neki, hogy a te hibád. Mert miatta lettél olyan amilyen. Pedig nem kéne átformálni a egymást, mert változunk így is eleget. Ráadásként, én még hiszem, hogy a kedves emberek hajtják a világot. Még ha nincs is így.

Megváltoztál

Újabban azon gondolkodtam, hogy miért változunk meg akár egyik napról a másikra illetve miért több a flegma, bunkó ember, akik elfordulnak minden nemű kedvességtől. Nem mondom biztosra, hogy ez az oka, amiről most beszélni fogok, de igazából csak erre tudom rákenni.

Tudom, hogy nem kell észkombájnak lenni, ahozz, hogy rájöjek arra, hogy, akik megváltoztatnak minket, azok környezetünkben lévő emberek. Most nem a barátokról van szó akik többségben felfelé húznak, hanem arról az aljas kis izéről, akinek megint nagyobb a szája, mint a farka. Jó ez most valószínűleg erős volt, de az dobja rám az első követ, aki soha nem mond rosszat arról, aki egyfojtában belerug. Mindenkiben van kedvesség. Mindenkiben van jóság. Én ebben hiszek, lehet butaság, de hit szerintem az, hogy hiszel valamiben, ami túlnő rajtad. Az a baj, hogy, akiben jóság van, azt nagyon a padlóra lehet küldeni pusztán azzal a gondolattal, hogy ő jó ember, de azért belerugnak, átverik, megbántják. Részben ez az oka, mert nem látja értelmét annak, hogy kedves legyen. Másrészt viszont, akit meg nem bántanak, az meg azt látja, hogy mást bántanak ezért. Önvédelemként pedig jön az az említett flegma, bunkó viselkedés. A harmadik opció, hogy mindenki számíthat rád, de sose kapod vissza ugyan azt. Megölnek. Megölik azt az éned, aki hisz, remél, és bízik abban, hogy hozzájárul a világ változásához. Észre sem veszed, de fokozatosan kiölik belőled azt jóságot, ami sugárzóvá és gyönyörűvé tesz. Aztán jönnek olyanokkal, hogy „megváltoztál”.

Ami azt illeti, szerintem nem kioltani kell azt a kis halvány fényt az emberekben, hanem táplálni. Végülis emberek vagyunk, arra vagyunk teremtve, hogy segítsünk egymáson. Ha fejedhez vágja bárki is, hogy megváltoztál, nyugodtan mond neki, hogy a te hibád. Mert miatta lettél olyan amilyen. Pedig nem kéne átformálni a egymást, mert változunk így is eleget. Ráadásként, én még hiszem, hogy a kedves emberek hajtják a világot. Még ha nincs is így.